Mobil klíma pro és kontra

Mobilklímának nevezzük azokat a klímákat, amiket kedvük szerint mozgathatunk és helyezhetünk át egyik helyiségből a másikba különösebb szerelési igény nélkül. Nézzük meg, mi szól mellette és mi szól ellene?

Mobil klíma pro és kontra

Érvek a mobil klíma mellett:

könnyen szállíthatóak, azaz súlyuk és kivitelezésük, formájuk lehetővé teszi a gyors mozgatást akár épületen belül akár épületek között is legyen a telepítési helyszín a helyiségek között is gyorsan és könnyedén mozgathatóak, hiszen talpakkal vagy ideális esetben guruló lábakkal rendelkezik a váz mosható, ezáltal a tisztítása nagyon egyszerűen megoldható épületgépészeti beavatkozást nem igazán igényel a telepítése megvásárlás után azonnal elszállítható

Érvek a mobil klíma ellen:

A hagyományos split klímákkal ellentétben a fogyasztásuk drasztikusan magas, ezért a költséghatékony klímát keresőknek egyáltalán nem ajánljuk a hűtési teljesítményük jóval alacsonyabb, mint a split klímáké, azaz nem képesek olyan gyorsan és hatékonyan lehűteni a helyiséget, amelybe telepítették. Kimondottan rossz hatásfokkal működnek, mivel a földön helyezzük el, így a térből rendesen elvesz, azaz a bútorok között ennek is helyet kell szorítani, nem úgy, mint a split klímáknál, amelyet a falra is szerelhetünk a nappali vagy az adott helyiség esztétikusságát meglehetősen rontja. Egyre gyakrabban tervezik robosztus formára, de sajnos minél nagyobb a klíma annál nehezebb a térben való elhelyezése. ha az ablakon keresztül való csőkivezetés mellett döntünk, akkor bizony asztalos és üveges szakember segítsége is elkél a gépben összegyűlő kondenzvíz nem távozik automatikusan, azt folyamatosan üríteni kell a zajszintje igen magas, így éjszaka a nyugodt pihenés érdekében a használatát mellőzni kell mivel nem igényel szakembert a takarítása sem, ezért a tulajdonosnak kell odafigyelnie arra, hogy mindig időben ki legyen cserélve a pollenszűrő és a porszűrő is rendszeres takarításon essen át. Amennyiben ez bizonyos időközönként nincsen elvégezve, úgy a garancia elvész. ha a cső kivezetését a falon keresztül oldjuk meg, akkor nem csak kifelé fog áramlani a meleg levegő, hanem visszafelé is folyamatos klimatizálásra egyáltalán nem ajánlott, inkább csak egy-egy helyiség alkalmankénti hűtésére vagy fűtésére tesz jó szolgálatot.

Segítségre van szüksége?

Segítségre van szüksége?

Vállalkozásunk kizárólag helyszíni felmérés után ad konkrét árajánlatot, mivel ingatlanonként és megrendelőnként más feltételeknek kell megfelelnie.

Bernáth András
Bernáth András

Klímaszerelő mester

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolatfelvétel

Vállalkozásunk kizárólag helyszíni felmérés után ad konkrét árajánlatot, mivel ingatlanonként és megrendelőnként más feltételeknek kell megfelelnie.

A következő adatok megadásával segítheti az ajánlattételt:

  • Helyileg hol található az ingatlan? Helyileg hol található az ingatlan?
  • Mekkora a kezelendő tér (négyzetméterben)? Mekkora a kezelendő tér (négyzetméterben)?
  • Csak hűtésre vagy fűtésre is szeretné használni a berendezést? Csak hűtésre vagy fűtésre is szeretné használni a berendezést?
  • Mikor lenne esedékes a helyszíni felmérés, illetve szerelés? Mikor lenne esedékes a helyszíni felmérés, illetve szerelés?
  • Van-e kinézett készülék? Van-e kinézett készülék?

Bernáth András
Bernáth András

Klímaszerelő mester

Ajánlatkérés